Hurghada

El Gurkada egyiptomi üdülőváros a Vörös-tenger partján fekszik, Kairó városától kb. 500 km-re délkeletre.
Az egykori halászfalu mára már a Vörös-tenger partján 60 km hosszan elterülő turistaparadicsomává nőtte ki magát. Az üdülőhelyen számos hotelek, éttermek, bárok, kávézók, és vásárlási lehetőségek kínálnak felüdülést a pihenni vágyó turisták részére. Északra El Gouna városa, délre Sahl Hasheesh, Makadi Bay, Soma Bay, Safaga üdülőhelyek határolják, melyek közigazgatásilag mind Hurghada városához tartoznak. Keletre a Vörös-tengerben közel 30 db kis sziget, körülölelve gyönyörű korallzátonyokkal várják a merülni vágyó turistákat. Hurghada lakossága az ide települt dolgozókkal kb. 80.000 főt tesz ki, de számukat pontosan nem lehet felbecsülni. Hurghadán kb. 30 mecset, és egy kopt templom található, melyet a turisták is meglátogathatnak.
A turisták által kedvelt negyedek, melyek szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget kínálnak esténként a két nagy sétáló negyed, a régebbi Sheraton út, illetve a modernebb sétálóút az El Mamsha, illetve az új kikötő a New Marina. Amennyiben szállodánk külső övezetben fekszik, helyi taxi közlekedéssel könnyen és olcsón bejuthatunk ezekre a területekre.
Fakultatív programok java része a Vörös-tenger természeti adottságaira támaszkodva nyújt felejthetetlen, élményekkel teli lehetőséget, miközben élvezhetjük egész évben az állandó napsütést, és nyári meleget.
Északról dél felé haladva a következő a jelentősebb településeket találjuk, amelyek neve már egybeforrt Hurghadával.

El-Gouna
El-Gouna közigazgatásilag bár Hurghadához tartozik, de Hurghada központjától 30 km-re északra található. A városrész a Vörös-tenger lagúnáiról kapta a nevét. Kerthelyiségek, nemzetközi éttermek, bárok, kávézók, bazárok, valamint egy hatalmas 18 lyukú golfpálya várja a pihenésre és aktív kikapcsolódásra vágyó vendégeket. A mesterségesen mélyített lagúnák körül keleti stílusban épült szállodák sorakoznak. Fürdeni a lagúnákban vagy a strandon lehet, ahová meghatározott időközönként a szállodák kis hajókat indítanak.

El-Dahar
Daharnak Hurghada régi városrészét nevezik. Dahart Old Townnak is szokták hívni , mivel kb 20-25 éve csak ez a rész volt meg az akkori kis halászfaluból, melyből később Hurghada kinőtte magát. Dahart egy tipikusan arab városrésznek kell elképzelnünk rengeteg kávézóval, bazárral. Menjünk be sok üzletbe, alkudozzunk, élvezzük a kelet varázsát. A hamisítatlan kávézóban bátran rendeljünk Beduin teát vagy kávét vagy akár egy Shisát (vízipipa).


Sakkala
Hurghada új belvárosa Sakkala vagy másként Sakala. A szórakozóhelyek többsége és az elmaradhatatlan bazárnegyed itt található. Hotelek hosszúsora szegélyezi a partszakaszt, többek között itt található a Minamark, Sea Gull, és a Roma Hotel is. A szűk kis mellékutcákba az árusok itt sokkal olcsóbban kínálják áruikat, mint a főúton. Sakkala tulajdonképpen egy kétszer kétsávos út két oldalán elhelyezkedő utca. Az északi irány felé haladva, az úttól jobbra eső részen a szállodákon túl már a mesés Vörös-tenger partja található. Dél felé haladva a Sheraton úton jutunk el a Hurghada legszebb sétányára a Village Road-ra. Ezt a részt hívják Touristic Center-nek. Itt található a Grand Hotel, Grand Resort és még számtalan hotel és szórakozóhely.

Soma-Bay
Hurghada déli részén található Soma-Bay. Valójában az már nem is Hurghada. Egyedül Soma-Bayen találhatjuk még meg azt az érintetlen természeti környezetet, amely már a sok építkezés miatt sajnos Hurghadán eltűnt. Évről-évre egyre több látogatót vonz a Korallokban gazdag tengerpartja. Gyönyörűen megépített Golf pályák várják az idelátogatókat.

Makadi- Bay
35 km-re fekszik Hurghadától, strandjai csodálatosak és a közvetlen közelben korallszirtekre lehet bukkanni. Általában magasabb kategóriájú szállodák vannak errefelé. Az utóbbi években egy kisebb tipikusan egyiptomi kávézókból és éttermekből álló központ épült ki a környéken. Makadiból menetrend szerinti autóbuszjárat közlekedik Hurghadába. Minden hotel indít transzfereket a városba, melyek menetrendjét a szálloda recepcióján lehet megtudni. A viteldíjak szállodánként változók. A Vörös-tenger vízhőmérséklete 210 C alá soha nem süllyed, így egész évben alkalmas búvárkodásra és fürdésre egyaránt. Korallszirtjei a víz felszín közelsége miatt távolról szinte szigetnek látszik. Különleges élővilág, kellemes klíma, szikrázó napsütés teszi kellemessé a búvárkodást, a fürdőzést és a szörfözést.
Az szállodák közvetlenül a Makadi öbölben, némelyik hotel azonban a belvárosban Madinat Makadiban található.

Safaga
Safaga csendes, nyugodt tengerparti üdülőövezet, amelynek központja, Port Safaga, Hughadától 58 km-re, délre a Vörös-tenger partján fekszik. A központtal szemben a Vörös-tengerben található Safaga Island. A tengerpart előtt fekvő Tobia Island korallszirtjei remek búvárkodási lehetőségekkel várják az idelátogatókat. A térség bár mostanában dinamikusan fejlődik, ennek ellnére itt még nincs annyi szálloda, mint Hurghadán, viszont a nyugalom leírhatatlan. Esténként a kis sétányon sétálva több étterem, kávézó és üzlet várja kedves vendégeit. Safagát elsősorban azoknak ajánljuk, akik a nyugodtabb pihenést részesítik előnyben, és szeretnének búvárkodni. A helyi időjárási viszonyok ideálisak a széllovagláshoz. 

Iratkozz fel Te is
hírlevelünkre!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!