Asszuáni Nagy Gát

Asszuánnál két gát is található. Az egyik az alacsony gát, a másik a Nagy-gát. Az alacsonygátat a Nílus vízhozamának a szabályozására építették. A második gátnak már nemcsak a vízszabályozásban kellett jelentős szerepet betöltenie, de az egyiptomi áramtermelés fő bástyájává is kellett válnia.

Az alacsony gátat a 1899-1902 között építették, de a későbbi években többször is átépítették. Végül aztán eldöntötték, hogy már nem fejlesztgetik tovább, hanem építenek egy teljesen új gátat.

Így épült meg délre mintegy 6 kilométerre az alacsony gáttól, az új gát, mely ma a Nagy gát nevet használja. Ha csak az halljuk, hogy asszuáni gát, akkor természetesen ez a Nagy gátat jelenti. Az építkezés nemcsak megfelelő tudással nem rendelkeztek, de az elkezdéséhez szükséges finanszírozás sem állt rendelkezésükre. A gát építéséhez szükséges pénz egyik forrása a Szuezi csatorna bevételei jelentették, ez azonban önmagában kevés volt.

Az akkori elnök – Nasszer – megpróbált pénz előteremteni, oly módon, hogy az akkori nagy hatalmakkal vette fel a kapcsolatot. A történet szerint az akkori amerikai elnök megígérte a Nagy gát megépítéséhez szükséges támogatást. De mivel akkoriban Egyiptom is csak egy bábú volt a két Nagy Hatalom sakkjátszmájában, azért USA bizonyos okokra hivatkozva visszavonta az ígért támogatást, de 1 millió dollár fájdalomdíjat fizetett Egyiptomnak. Nasszer elnök ebből a pénzből építette meg a Kairói tornyot, amely egy égbe tartott középső ujjat szimbolizál…

A történet valódiságát bonyolult lenne 100%-an igazolni, de mindesetre nagyon jó kis sztori.

Sajnos Nasszer elnök nem érhette meg a Nagy Gát átadását, mert 1970. szeptember 28-án meghalt. A gátat végül is az oroszok finanszírozása mellett, az oroszok szakértelmével felépítették és 1971. június 21-én adták át.

A gát majdnem 4 kilométer hosszú az alapjánál átlagosan 980 méter a széles a 111 méteres magasságnál a szélessége pedig kb. 40 méter. A felhasznál kő mennyiségéből pedig 16 darab gízai nagy piramist is fel lehetne építeni. Az asszuáni Nagy gát megépítése miatt nagy területeket borított el örökre a víz, így többi települést illetve templomot is más helyszínre kellett költöztetni, például a Philae-i illetve az Abu Szimbeli templomokat is.

Iratkozz fel Te is
hírlevelünkre!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!